dekor
dekor
dekor
Lanu  ©  2013. Minden jog fenntartva.

Élmény programok

Élmény programok

A tér változatos alakításával, sport eszközök segítségével, szabad, de vezetett mozgásos játékra hívjuk a járni tudó legkisebbeket, melyben a fejlődésüknek megfelelő mozgásformák gyakorlása közben egyre ügyesebbekké, magabiztosabbakká válnak. Szüleiknek folyamatos segítséget nyújtok abban, hogyan tudnak jelen lenni ebben a fontos, intenzív időszakban, és hogyan segíthetik csemetéik fejlődését.

MANÓTÁNC-KÉP
Apró történetek mozgásban és képekben való meg-jelenítése, minden történet fejlődését 4 alkalmon keresztül kísérünk végig, elsősorban a gondolkodás, a finommotorika fejlődését követhetjük nyomon. A program meghatározott időpontokban, hírlevélen keresztül értesülhetsz, vagy az órarendemben lesz feltűntetve.
Érdeklődhetsz email-ben, vagy telefonon az alábbi telefonszámon: +36-20-39-555-11

VARÁZSSZIGET
Több szakember és művészek bevonásával egy történet, mese feldolgozása térben, síkban, időben, látványban, a mozgáson keresztül, minden érzékszerv bevonásával.
A program meghatározott időpontokban, hírlevélen keresztül értesülhetsz, vagy az órarendemben lesz feltűntetve.
Érdeklődhetsz email-ben, vagy telefonon az alábbi telefonszámon: +36-20-39-555-11

eddigi varázssziget témák voltak:
Jégvilág · Madárvilág · farsang · télapó · Tavasz ébredése · okos nyuszi

SZIGETVARÁZS
A természet nyújtotta lehetőségek felhasználása (nap, fa, bokor, fű, föld stb…) a gyerekek mozgásos és alkotói játékai során.
Helszíne: változó
A program meghatározott időpontokban, hírlevélen keresztül értesülhetsz, vagy az órarendemben lesz feltűntetve.
Érdeklődhetsz email-ben, vagy telefonon az alábbi telefonszámon: +36-20-39-555-11

AKTRAKCIÓ

KIRÁNDULÁS

TÁBOROK

eddigi táborok voltak:
2010: olimpiai sportjátszóház
2011: Kresz tábor · Sport és játék tábor